A csapat, aki a fejlődésedért dolgozik.

Egy igazán jó képzés sokkal több, mint egy karizmatikus előadó. Mögötte egy teljes, elkötelezett csapat áll, amelynek minden tagja azért dolgozik, hogy a nálunk töltött időd a lehető leghasznosabb és gördülékenyebb legyen.

Nálunk két világ legjobbja találkozik. Egyrészt a piac frontvonalából érkező szakértőink és vezetőink, akik a legfrissebb, legrelevánsabb tudást hozzák el neked – azt, ami tényleg működik.

Másrészt pedig a szervezésért, az ügyfélélményért és a háttérmunkáért felelős profi csapatunk, akik gondoskodnak arról, hogy neked az első érdeklődéstől a tanfolyam elvégzéséig csak a tanulásra kelljen koncentrálnod.

Együtt vagyunk a STRT Akadémia. Egy csapat, aminek közös a célja: a te sikered.

Ismerj meg minket!

Balogh Péter, Petya

Chief Executive Officer

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Abban hiszek, hogy egy ország sorsát hosszú távon a vállalkozói, vállalatai határozzák meg. Imádom a vállalkozókat, ezért azon dolgozunk, hogy támogassuk és képezzük őket. Szívesen mesélek az eddig bejárt útról és annak tapasztalatairól. Legyen az TV, rádió, Tiktok, sajtóinterjú, Facebook Live, vendégszerzős cikk, céges vezetői workshop, egyetemi előadás vagy egy konferencia.

Hogyan jutottál el idáig?

Hét éves korom óta programozok. Otthagytam az egyetemet és egyszer sem bántam meg. 19 évesen azt hittem, hogy vállalkozó lettem, utólag kiderült, hogy startupokat építettem, amik elbuktak. Nokia WiFi termékek: 1999-2002 között részt vettem a vezetéknélküli hálózatok első generációinak kifejlesztésében. PDAmill – alapító, tulajdonos, CEO: az egyik első, több tucat nemzetközi díjat nyert mobil-játék cég (2000-2006 között). NNG alias NavNGo azaz iGO my way – társalapító, tulajdonos, CTO, CSO, CEO: globális navigációs cég, 800+ alkalmazottal, ~$100m bevétellel (2004-2015).

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Legszívesebben a családommal töltöm az időt.

Balogh-Mázi Mária, Maja

Chief Marketing Officer

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

A cég marketingkommunikációs tevékenysége tartozik hozzám és a tanfolyamok szervezése.

Hogyan jutottál el idáig?

Statlogics – Egyik első csapattagként nagybanki rendszerek fejlesztésében vettem részt programozóként, majd projektvezetőként olyan pénzintézeteknek, mint pl. az OTP, az orosz Rusfinance, az ukrán ProstoFinance vagy a grúz Bank of Georgia. A Statlogics mai szóval egy startup volt és exitig jutottunk. Dorsum – fő profil az értékpapír kereskedési rendszerek fejlesztése, de többek közt olyan projektek levezénylése is nevemhez fűződik, mint az OTP Smartbróker vagy a Magyar Posta app. 2012 óta fekete öves projektvezető (PMP) vagyok, projektvezetőként általában 10-20 fős csapatokat vezettem, többszázmillió forintos projekteken. DreamJobs újgenerációs állásportál vezetése.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Kis családunk, főként lányunk, Panni életét menedzselem vagy futok a Budai-hegységben.

P. Tóth András

Chief Technology Officer

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Az oktatási és az IT területeken én vagyok a mindenes. A tanfolyamokon előadóként is találkozhattok velem.

Hogyan jutottál el idáig?

Breeze – életem első nemzetközi projektje – 11 éves korom óta programozok, egy 3 országban működő, csupa tizenévesből álló Commodore64-es demoscene csapatot alapítottunk Gyümölcstárhely – első sikeres exitem – egy webtárhely szolgáltató cégben voltam alapító és vittem a növekedési csapatot 0-tól 8000 ügyfélig, aztán megvásárolt bennünket a Websupport.sk Schönherz Kollégium – a BME informatika egyetemi tanulmányok mellett sok-sok éven át segítettem az elsősök beilleszkedését “senior”-ként, alapítottam és vezettem egy halom önkéntes csoportot Láthatatlan Egyetem – egyetemisták és fiatal felnőttek oktatnak más egyetemistákat és fiatal felnőtteket életvezetési ismeretekre, mint pl. Időgazdálkodás, stresszkezelés, személyes pénzügyek – itt is alapítóként vittem a szervezetet 0-tól 100 főig YearCompass – egy ingyenesen letölthető füzet, amivel lezárhatod az előző évedet és megtervezheted a következőt, most már 53 nyelven – életem legmarkánsabb product-market-fit élménye kapcsolódik ide, itt is alapítóként, illetve a növekedésért felelős csoport vezetőjeként önkénteskedtem évekig ABF Informatika – egészségügyi szoftvereket csináltunk nagyvállalatoknak, én az “új termék kutatás” részt vittem, ahol 29 üzleti ötletet teszteltünk le 2 év alatt CodeBerry Programozóiskola – az első startupom – programozni tanítottunk embereket a saját anyanyelvükön, alapító és a növekedési csoport vezetője voltam

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

A családommal töltöm az időm: a feleségemmel Zsófival és a kisfiunkkal Marcival Szentendre kávézóit fedezem fel Éjszakánként “recreational coding”, kikapcsolódásként szoktam programozni

Nagy István

Chief Financial Officer

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Stratégia, vállalatfelvásárlások, pénzügyi funkciók (költségvetés, előrejelzés és különböző elemzések), jog, HR, irodamenedzsment

Hogyan jutottál el idáig?

Deloitte-nél vezető tanácsadóként részt vettem M&A tanácsadási, cég átvilágítási és stratégiai pénzügyi projektekben A.R. Tapesnél válságmenedzsment és reorganizációs program keretében teljes átalakítottuk a gyártási és értékesítési folyamatokat, optimalizáltuk a partnerportfoliót , majd értékesítettük a céget. Multipolaris Ltd.-nél pénzügyi vezetőként alapvetően a stratégiai és pénzügyi tevékenységeket vezettem, külföldi leányvállalatok felügyeletével együtt. NNG LLC-nél pénzügyi vezetőként és board tagként felelős voltam a tulajdonosi (alapítók és egy VC) kapcsolattartásért, a pénzügyi és informatikai funkciók vezetéséért, az 1100+ főt foglalkoztató, vezető autógyáraknak beszállító, öt kontinensen jelen lévő, informatikai cégben.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Pihenek, feltöltődöm.

Kirchner Csilla

Sales Team Lead

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

A tanfolyamaink értékesítési csapatát vezetem – én tartom kézben a sales folyamatokat, fejlesztem a működési rendszereinket, finomítom a módszereket, és azon dolgozom, hogy a csapat hatékonyan és eredményesen működjön. Emellett aktívan részt veszek az értékesítésben is, napi szinten tartom a kapcsolatot az ügyfelekkel.

Hogyan jutottál el idáig?

Több mint 20 éve mozgok az értékesítés világában. 9 évig értékesítőként tevékenykedtem magyar és nemzetközi cégeknél, majd saját vállalkozást indítottam. Tíz éven át egy újszerű módszerrel wellness utakat népszerűsítettünk – aktívan hozzájárulva a hazai szállodapiac fejlődéséhez. A megszerzett tudást később nagyvállalati környezetben is kamatoztattuk, például az Aegon és a Telekom értékesítési területein, alvállalkozóként. 2018 óta Petya és Maja csapatában dolgozom – azóta többféle vezetői szerepben irányítottam az értékesítési és operatív működést. Rendszereket építek, folyamatokat fejlesztek, módszertanokat csiszolok – és a napi működésben is aktívan jelen vagyok. Hiszek benne, hogy lehet egyszerre eredményesnek lenni és ügyfélbarátnak maradni – sőt, hosszú távon csak így érdemes.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Kisfiunk, Gordon és a tacskónk, Lulu teszik teljessé a napokat – valószínűleg épp valahol kint vagyunk a szabadban, télen-nyáron. Most a magánéletünk „nagy projektjén” dolgozunk: a férjemmel közösen szervezzük és felügyeljük a házunk felújítását, egyeztetünk, döntünk, és igyekszünk mindent kézben tartani. Szeretek fotózni is – ha jut egy kis időm, az emlékeket fotókönyvekbe rendezem.

Lukács Rita

Product Manager

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Az oktatási termékeink fejlesztésén dolgozom, azaz én tervezem meg az új tanfolyamok koncepcióját. Emellett olyan projekteket menedzselek, amik zökkenőmentesebbé teszik az oktatási folyamatainkat.

Hogyan jutottál el idáig?

Kommunikációs stratégiákkal (branding, CSR, PR) foglalkoztam tanácsadóként, aztán marketing és PR-menedzser voltam digitális fókusszal szolgáltatóipari cégeknél. Emellett – kezdetben szenvedélyből, később főállásban – marketinget oktattam egyetemen. A sokféle tapasztalat, amit ezek során szereztem, igazából nyílegyenesen vezetett ahhoz, amit ma csinálok.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Keresztül-kasul bejárjuk Ausztriát, kalandvágyból vonattal. Időnként még mindig tanítok marketinget. Emellett belevágtam a gyerekkori álmom megvalósításába és franciául tanulok.

Bartalus Anna

Training & Event Coordinator

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Az event csapat tagjaként a tanfolyamok és események teljes folyamatában benne vagyok: az előkészítéstől a koordináción át egészen a lebonyolításig. Szeretem azt az érzést, amikor összeáll a kép, és egy rendezvény végén mindenki úgy megy haza, hogy „ez megérte”.

Hogyan jutottál el idáig?

Friss diplomásként kerültem ide, de az egyetemi évek alatt a szakmai gyakorlataim során már belekóstoltam hasonló közegbe. Mindig is motivált, hogy embereket, tudást és jó élményeket kapcsoljunk össze és a STRT-nál pedig pont ezt érzem nap mint nap.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Ha épp nem dolgozom, akkor jöhet a feltöltődés: család, barátok, utazás és új helyek felfedezése. És ami biztos: a kutyás programoknak nálam kiemelt helye van.

Simon Noel

Executive assistant, project manager

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Petya személyi asszisztenseként összehangolom a különböző funkciók közötti működést az STRT-nál, és koordinálom a Restart Hungary kezdeményezést. Utóbbi mostanra túlnőtt az eredeti startup- és innovációs fókuszán: egyre inkább kiterjed az IT- és a KKV-szektorra is, úgyhogy a szakpolitikai javaslatoktól a magyar nyelvű kommunikációig sok minden a kezem alatt fut.

Hogyan jutottál el idáig?

Az ELTE TáTK nemzetközi tanulmányok szakán végeztem, közben tanultam a párizsi SciencesPo-n és a Panthéon-Sorbonne Paris 1 egyetemen is – a fő fókuszom mindig az emberi jogi szakpolitika-alkotás volt. A civil és a politikai szférából érkezem. Korábban az Európai Parlamentben dolgoztam a Renew Europe frakciója mellett, majd 2022 és 2025 között az Országgyűlés emberi és LMBTQ-jogokkal foglalkozó képviselői csoportját koordináltam, szoros együttműködésben a releváns magyar és európai jogvédő szervezetekkel. 2025-ben Budapest Főváros Önkormányzatánál dolgoztam a főpolgármesteri frakció mellett, ahol többek között a betiltott Büszkeség Menet – 30. Budapest Pride diplomáciai részvételéért feleltem. Több kutatásban is részt vettem, egyebek mellett az Open for Business „The Economic Case for LGBTQ+ Inclusion in Hungary” projektjében.

Egy kisebb portfólióváltással most a magyar startup- és innovációs ökoszisztéma közepén dolgozom Balogh Petya mellett, ahol a Restart Hungaryért is felelek. A koordinációs és kommunikációs gyökereim ugyanazok maradtak, csak új terepen kamatoztatom őket.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Részmunkaidős dog- és cat-dad, ami mindig jó kikapcsolódás. Hobbiszinten DJ-zek, és aktív biker vagyok. Valamilyen társadalmi ügy szinte mindig leköt, különösen az ifjúsági szférában: 2015 óta szervezek Erasmus+ ifjúsági cseréket a veszprémi Lélektér Alapítvánnyal.

Siomos Angéla

Head Of Marketing

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Röviden: szinte mindennel, amit a STRT-ról vagy a márkáinkról látsz, hallasz vagy olvasol. Azon dolgozom a csapatommal, hogy az összes márkánk – az STRT-től a KÜRT Akadémián át Petya személyes brandjéig – egy nyelvet beszéljen és egy irányba tartson. Én fogom össze a marketinges és content csapatot, hogy a kampányaink és a tartalmaink ne csak jól nézzenek ki, de valódi üzleti eredményeket is hozzanak.

Hogyan jutottál el idáig?

Hosszú utat jártam be a multik világától a hazai KKV-kon át a startupokig. Olyan cégeknél, mint a Vodafone, a GE vagy az NN tanultam meg, hogyan lehet nagy rendszerekben gondolkodni és profi ügyfélélményt építeni. Volt egy saját cégem is, ami megtanított a klasszikus „mindenes” vállalkozói létre. A STRT-hoz a KÜRT Akadémián keresztül vezetett az utam, ahol marketing igazgatóként dolgoztam egészen a cég felvásárlásáig. Innen már egyenes út vezetett a csapatba.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Két kislányom mellett ritkán van megállás. Ha mégis akad egy kis szabadidőm, akkor irány a természet Nordic Walkingolni, vagy csomagolunk és útra kelünk. A félig görög vérem pedig mindig hazahúz, így a nyári tengerparti feltöltődés nálunk kötelező program.

Budai Kinga

Finance Administrator

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Leginkább pénzügyi feladataim vannak, fontos számomra a könyvelési anyag rendszerezet megléte amin sokat szorgoskodunk Rebivel. Igyekszünk, hogy szinte azonnal naprakész és pontos számaink legyenek bármelyik csapattag is kér kimutatást. Sok színes egyéb feladatom is van ezeken felül – backofficeos, szerződéses teendőket látok el.

Hogyan jutottál el idáig?

Feledhetetlen és izgalmas 8 évet töltöttem egy portfolió cégnél, a Green Fox-nál, ahol team assistantként kezdtem még az egyetem alatt és Back Office vezetőként jöttem el onnan. Közben voltam moziban üzemvezető, csináltam egyéb, kisebb pénzügyes feladatokat startupoknak és multiknak is.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Párommal, családommal, barátaimmal töltöm a szabadidőm, építkezünk/felújítunk, utazunk, társasozunk, sportolunk.

Szitai Erzsébet

Creative Strategy and Automation

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Én felelek azért, hogy a videóink és egyéb marketing anyagaink könnyen megtalálják a közönségüket. Keresek, kutatok, optimalizálok és elemzek, hogy a kommunikációnk a lehető leghatékonyabb tudjon lenni.

Hogyan jutottál el idáig?

Animáció végzettséggel vfx-ből pivotáltam marketing felé. Korábban is kreatív stratégiával és ai alapú automatizációval foglalkoztam. Szeretek kutatni és alkotni. Számomra igazi játék, hogy metrikákon keresztül visszafejtem, milyen kis változtatásokkal tudna egy kreatív még jobb eredményt elérni.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Animálok, festek, írok, varrok, valamit mindig kitalálok, hogy napokig kerülgetni kelljen a rögtönzött ateliért a nappali padlóján.

Barbarics Rebeka Tea

Junior Finance Administrator

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Főként vevő számlák kiállításáért, illetve a bejövő számlák és dokumentumok iktatásáért vagyok felelős. Ezek mellett a hétköznapok túlnyomó többségében jelen vagyok az irodában – postázok, rendet tartok, nagy mosollyal fogadom a hozzánk érkező vendégeket – így, ha meglátogatsz minket, nagy valószínűséggel velem is fogsz találkozni.

Hogyan jutottál el idáig?

Az egyetem elvégzése után sokáig kerestem a saját utam a nagyvilágban; dolgoztam irodavezetőként, facility coordinator-ként, programszervező asszisztensként, az irodai környezeten kívül pedig megfordultam a vendéglátásban, egy üzemi konyhában, illetve egy belvárosi AirBnB lakás managere is voltam. A sokszínű tapasztalataimnak köszönhetően rajzolódott ki bennem, hogy mennyire szeretem az adminisztrációt, a pénzügyet (már az egyetem alatt is a kedvenc tantárgyaim a gazdasági matemaitka és a számvitel voltak) és a rendszerezést. Nagy öröm volt, amikor egymásra találtunk a STRT-tal és jelentősebb pénzügyi tapasztalat nélkül is nyitottak voltak az együttműködésre. Úgy érzem, itt megtaláltam a helyem: minden nap van újdonság, elvégzendő feladat, vagy kibogarászásra szoruló ügy – a nyitott és segítőkész csapatról nem is beszélve – ami mind mozgásban tart és fejlődésre bíztat szakmailag és egyénileg is.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Nagy szenvedélyem a magyar néptánc és népi kultúra, szabadidőmben heti kétszer járok néptánc próbákra, illetve a táncegyüttesemet fenntartó alapítvány elnöke is vagyok. Szeretek olvasni, edzeni, sütni-főzni, és kertészkedni.

Tari Tamás

ACCOUNT MANAGER

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

A STRT Akadémia és a Kürt Akadémia képzései iránt érdeklődő ügyfelek támogatásával foglalkozom és segítem őket abban, hogy számukra és vállalatuk számára a legjobb fejlődési úton tudjanak haladni. Hatékony és gyors egyeztetések érdekében a kapcsolatot főként telefonon tartjuk, aminek megállapodásait általában e-mailben is megerősítjük. Természetesen az adminisztráció is a munkám része.

Hogyan jutottál el idáig?

Több mint 15 évet dolgoztam főként értékesítési és ügyfélkezelési pozíciókban. Képviseltem különböző termékeket és szolgáltatásokat is, mind magán és vállalati ügyfélkörben. Több módszert és technikát tanultam meg, valamint a munkám mellett folyamatosan egészítettem ki a tudásomat hasznos képzésekkel. Amikor találkoztam a STRT Akadémia képzéseivel, akkor rögtön éreztem, hogy ez egy teljesen más kávéház, ezek a legjobb képzések, amit jelenleg a magyar piacon találhatóak. Alapos, átfogó tudást ad, sokrétű, szakmailag megalapozottan egymásra épített. Ebben a pillanatban éreztem, hogy nem csak tanulni szeretnék, hanem szívesen dolgoznék Petyáékkal. Csillának köszönhetően rövid idő belül már a csapat tagja lehettem.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Aktívan veszem ki a részem otthon az átlagos hétköznapokból, elvégzem a férfimunkákat, de szeretek főzni is. Van egy kiskutyánk, akivel nagyon sok időt töltünk a szabadban. Próbálom magam fitten és egészségesen tartani. Keresem és szeretem a különböző önfejlesztő képzéseket. Természetesen csavarogni, kirándulni is szoktunk, de attól sem riadunk vissza, ha esőben a Netflix előtt kell eltöltenünk egy egész délutánt.

Sike József

Senior Controller

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

A pénzügyi adatainkért felelek, hogy a megfelelő helyen, időben és formában a megfelelő emberek kezében legyen minden fontos szám, amivel a legjobb döntéseket tudják meghozni. Lételemem az automatizálás és az okos megoldások bevezetése, hogy minél gyorsabban, minél jobb minőségben, minél kevesebb emberi beavatkozással áramoljon az információ.

Hogyan jutottál el idáig?

Foglalkoztam transzferárazással adótanácsadóként, a nonprofit világban az egyetem mellett az AIESEC-ben pénzüggyel, menedzsmenttel és szervezetfejlesztéssel is foglalkoztam, majd az egyetem után rögtön bele is vetettem magam a pénzügybe. Kezdetben mindenféle pénzügyi projektek vezetését, majd automatizációkat és riportok fejlesztését, végül kontrollingot csináltam, és a kontrolling csapatot is vezettem egy ideig. Ezután egy bő évet töltöttem egy teljesen technikai automatizációs szerepben, amit nagyon élveztem és rengeteg olyan dolgot tanultam amit ma is hasznosítok kontrollerként, de végül visszahúzott a szívem a pénzügy területére.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

A családommal és barátaimmal szervezünk közös programokat, főleg a nyaralás és túrázás – kerti parti – társasjátékok – gyerekprogramok négyszögben.

Mészáros Lili

Training & Event Coordinator

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Az Event csapat tagja vagyok, a képzések előkészítésében, szervezésében és koordinálásában veszek részt.

Hogyan jutottál el idáig?

Közösségszervezőként, azon belül felnőtt képzés szervező szakirányon végeztem. Ezzel párhuzamosan IT szakemberek toborzásával foglalkoztam. Később egy hazai prémium divat márkánál dolgoztam konzulensként és értékesítőként. Bár a területek eltérőnek tűnhetnek, a közös nevező mindig ugyanaz volt, az emberek támogatása és a velük való kapcsolódás. Számomra a folyamatos tanulás és fejlődés a fő hajtóerő. A legnagyobb örömet az jelenti, amikor hozzájárulhatok ahhoz, hogy mások jobban érezzék magukat.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Szabadidőmet főleg tanulással töltöm. Érdekel a pszichológia. Nagyon szeretem a kerti sütögetést, legyen szó vidéki kertben szalonna sütésről vagy a lakás teraszán grillezésről. A szeretetnyelvem a kávé.

Lestár-Horváth Katalin

ACCOUNT MANAGER

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Feladatom, hogy segítsek az ügyfeleknek megtalálni azokat a képzéseket és fejlesztési programokat, amelyek a legjobban támogatják vezetőik és csapataik fejlődését. Az első kapcsolatfelvételtől kezdve igyekszem végigkísérni az együttműködést: felmérem az igényeket, személyre szabott megoldásokat javaslok, és azon dolgozom, hogy ügyfeleink valódi értéket, megoldásokat kapjanak minden képzés vonatkozásában. Én abban hiszek, hogy a sikeres partnerkapcsolatok alapja a bizalom, a figyelem és az empátia hármasa.

Hogyan jutottál el idáig?

Végzettségem szerint, közgazdász vagyok idegenforgalom és szálloda szakon. Ennek megfelelően karrierem első felében dolgoztam utazásszervezőként és értékesítőként, illetve hosszú éveket töltöttem 4-5 csillagos szállodákban, hazai és nemzetközi konferenciák értékesítőjeként és szervezőjeként. Belemerültem a szolgáltató központok világába, ahol nemzetközi színtéren csoportvezetőként gyűjtöttem beszerzői és pénzügyi tapasztalatot, mígnem visszatértem a “sales” világába, hogy B2B, majd B2C vonalon kezdjek újra tevékenykedni. Felnőttképzésben szereztem értékesítői és oktatásszervezői tapasztalatot, majd egy szép napon rábukkantam Petyáék hirdetésére… 🙂

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Szabadidőm nagy részét a családommal töltöm. Igyekszünk együtt sok-sok élményt gyűjteni, új kiránduló -és fürdőhelyeket felfedezni, kalandozni, sokat játszani, kincsekre vadászni különféle bolhapiacokon (minden érdektől mentesen : ) ) vagy épp zöldség és gyümölcs termesztéssel kísérletezni kicsiben.

Pataki-Jóna Anita

Account Manager

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

A cég offline képzéseinek értékesítési tevékenységéért vagyok felelős és ügyfeleinknek személyre szabott tanácsadással segítek a megfelelő tanfolyam kiválasztásában.

Hogyan jutottál el idáig?

Több mint 15 éve dolgozom az értékesítés területén különböző cégeknél sales manager-ként, kommunikációs vezetőként, irodavezetőként és franchise partnerként. Fő feladataim közé tartozott a cégvezetés, a HR tevékenységek, valamint az értékesítési csapatok irányítása és támogatása. Tapasztalataim során nagy hangsúlyt fektettem az ügyfélkapcsolatok kezelésére és az értékesítési folyamatok hatékony működtetésére.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Szabadidőmet leginkább családommal, kislányommal és kisfiammal töltöm. Emellett szeretek jógázni, kertészkedni és sütni-főzni. Mindig keresem az új inspirációkat, amelyekkel gazdagíthatom mind a személyes, mind a szakmai életemet.

Juhász Dániel

Account Manager

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Egyrészt a beérkező megkeresések kezelésével és ügyfeleink folyamatos támogatásával foglalkozom. Ide tartozik az értékesítés telefonon, e-mailen és webes csatornákon keresztül, az érdeklődések feldolgozása, a leadek nyilvántartása és adminisztrációja.

Másrészt kiemelt feladatom a zártkörű képzések értékesítése: az ügyféligények felmérésétől kezdve az ajánlatok kidolgozásán, árazáson és szakértői egyeztetésen át egészen a szerződéskötésig végigkísérem a folyamatot. Szorosan együttműködöm mind az ügyfelekkel, mind a képzéseket tartó szakértőkkel, ahol a folyamatos kapcsolattartás elengedhetetlne.

Hogyan jutottál el idáig?

Már közel 10 éve dolgozom olyan pozíciókban, ahol az emberekkel való kapcsolódás a mindennapok része. Négy évig a telekommunikációs szektorban, B2C értékesítőként dolgoztam, ahol megtanultam, mennyire fontos az empátia, a figyelem, a nyitottság és az ügyfélélmény.

Itt ismertem meg ügyfélként a KÜRT Akadémia egyik vezetőjét, aki felkért, hogy erősítsem a cég sales csapatát. Így kerültem a felnőttképzések világába, amely rögtön magával ragadott a lendületével és inspiráló közegével. Amikor Petyáék felvásárolták a KÜRT Akadémia képzési üzletágát, öröm volt számomra, hogy velük együtt folytathattam ezt az utat, és továbbvihettem mindazt a motivációt és lendületet, amit a kezdetektől fogva kaptam.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

A legtöbb időt a szeretteimmel töltöm. Szeretünk új helyeket felfedezni Budapesten, főleg az autentikus ázsiai éttermeket, és otthon is gyakran kísérletezünk különleges ételekkel. Utazni is imádunk, mindig nézegetjük, milyen árakon vannak a repjegyek. 🙂 Mostanában két új hobbiba kezdtem bele: zongorázni tanulok és a pizzakészítéssel kísérletezem.

Kari Zsófia Lea

Event Manager

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

A cég event csapatát erősítem, ahol a tanfolyamok előkészítésében, koordinálásában és lebonyolításában veszek részt.

Hogyan jutottál el idáig?

Közgazdászként végeztem az egyetemen, de mindig is a gyakorlatias, pörgős feladatok vonzottak. Korábban olyan munkakörökben dolgoztam, ahol szinte mindennel foglalkoztam egy kicsit – szervezés, adminisztráció, ügyfélkapcsolat, amit csak hozott a nap. Ez rengeteget adott: megtanultam átlátni a folyamatokat, gyorsan reagálni, és ott segíteni, ahol éppen szükség van rám. Ezek a tapasztalatok abba az irányba tereltek, hogy szervezői, támogató szerepben érzem magam igazán hasznosnak. Úgy érzem, az eddigi utam során lépésről lépésre formálódott bennem, hogy miben vagyok jó, és mi az, ami igazán motivál.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Szeretek élményeket gyűjteni – legyen szó egy spontán londoni kiruccanásról, egy izgalmas meccsnézésről vagy egy hosszú, tartalmas beszélgetésről a barátaimmal. Szükségem van a változatosságra: egyik nap a városban pörgök, másik nap csak nyugodtan kávézom valahol. Bár a kávézáshoz nálam szigorú szabályok vannak: 10 ml kávé + 200 ml tej, sem több, sem kevesebb. 🙂

Csoma Vivien

Sales Administrator

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Sales adminisztrátorként én kezelem a beérkező tanfolyami foglalásokat és ügyfeleink adatait. Gondoskodom róla, hogy mindenki időben megkapja a díjbekérőt, és ha valaki mégsem tud részt venni, segítek átfoglalni egy másik időpontra.

Hogyan jutottál el idáig?

Már az egyetemi tanulmányaim alatt is vonzott az emberekkel való közvetlen munka. Szállodai sales területen kezdtem, ahol rendezvények szervezésében segítettem, foglalásokat kezeltem, adminisztráltam, és napi kapcsolatban álltam ügyfelekkel. Ez a közeg megtanított arra, hogyan alakítsak ki jó kapcsolatot emberekkel, hogyan értsem meg az igényeiket, és hogyan tudjak segíteni nekik.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Nagyon szeretek utazni, új helyeket és kultúrákat felfedezni. Szabadidőmben igyekszem minél több időt a barátaimmal, a családommal és a kiskutyámmal tölteni, miközben közösen gyűjtünk élményeket.

Marczali Petra

Social Media & Content Manager

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

A marketing csapat tagjaként, én felelek többek között a platformspecifikus posztok, a szakmai cikkek megjelenéséért, valamint a videós anyagok előkészítéséért.

Hogyan jutottál el idáig?

Az egyetem elvégzése után több évig dolgoztam a médiában, mint online szerkesztő. Itt megtanultam az online és offline kommunikáció közti különbségeket, újságírói és riporteri munkát is végeztem és a tartalmi megjelenések összehangolásával támogattam a műsorok nézettségének növelését. Majd dolgoztam non-profit szférában is social media managerként, ahol a tudatos vásárlásra ösztönöztük az embereket különböző képzések, oktató anyagok segítségével. Itt tanultam meg, hogyan lehet egy ügyet úgy kommunikálni, hogy az ne csak elérje az embereket, hanem valódi szemléletváltást is hozzon. Hiszem, hogy a jó kommunikáció nem a hangerőn múlik, hanem azon, mennyire értem meg azt, akihez szólok.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Leginkább a természetben vagyok. Szeretem a szabadtéri sportokat, különösen a biciklizést, ami mindig nagy feltöltődés számomra. Ha nem ezt csinálom, akkor pedig a konyhában igyekszem finomabbnál finomabb fogásokat készíteni.

Sipos Viktória

TRAINING & EVENT COORDINATOR

Mivel foglalkozol a STRT-nál?

Az Event csapat tagjaként, feladatom a cégünknél futó tanfolyamok és események folyamatos támogatása, a szervezési fázistól a rendezvények megvalósításáig.

Hogyan jutottál el idáig?

Egyetemi tanulmányaimhoz kapcsolódóan, HR területen indítottam a karrierem, ezen belül Recruiterként dolgoztam. Ennek köszönhetően értékes tapasztalatot szereztem az emberi kapcsolatok építésében és a hatékony kommunikációban. Mindig is az vezérelt, hogy egy összetartó, támogató közösségben dolgozzak, ahol egymást segítve, a közös célok elérése mellett valódi értéket teremthetünk.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Szabadidőmben szeretek minőségi időt tölteni a családommal és a barátaimmal – legyen szó egy közös utazásról, egy hosszabb sétáról a városban vagy a természetben, esetleg egy kötetlen matcha- vagy kávézós találkozóról. Szeretek sportolni, kedvenc mozgásformám jelenleg a pilates, amiben igyekszem folyamatosan fejlődni.